2014 Carrera Challenge Tour döntő Pesten
A Carrera Challenge Tour versenyt idén is megrendezték Magyarországon, ahonnan a győztes a Németországi nemzetközi versenyre jut tovább. A döntő mérkőzést a Duna plázában található Carrera játszótéren rendezték meg, ahol három versenypályát állították össze és 8 szerencsés újságíró is versenybe állhatott egymás ellen, akik közül az első négy nyereményt is kapott. Az esemény házigazdája Winkler Róbert volt, aki Totalcar autósmagazin egyik legismertebb tagja. A megnyitó sajtótájékoztatón még a Carrera játszótér tulajdonosa is megjelent aki érdekes információkat közölt a legendás Carrera márkáról.
A Carrera magyarországi képviselője mondta, hogy a vállalat 1963-ban kezdte pályafutását és az első Carrera kisautók értéke a kínált elérhető pályához, ma az 1 000 000 $-t is elérik. A népszerű slot car szórakozást biztosít, amik ma nagyon népszerűek. A népszerűsége meglátszik azon is, hogy már versenyeket is rendeznek nemzetközi szinten. A döntő győztese Németországban mutathatja meg tudását majd, ahol eddig Német és Osztrák versenyzők nyertek, de mellettük magyarok és spanyolok, valamint további országok versenyzői is megjelennek. A megrendezett döntőn három korosztályban indultak a versenyzők, de szinte teljesen ugyanazt a nyereményeket kapták, de itt a köridőn volt figyelembe véve. A verseny kezdődött a gyerekekkel (7-12 éves korosztály), itt párosban versenyeztek és 3-an jutottak tovább.
A második korosztályban (13-17) szintén szép eredményeket értek el a versenyzők, és az utolsó kategóriában a 18+ korosztályban már a felnőttek mérhették össze tudásukat. Az utolsó fordulón már páros helyett külön/külön futottak 10-10 kört a versenyzők, persze előre gyakoroltak. A három korosztály három különböző verseny autókkal indult. A gyerekek 6-an indultak egymás ellen a Porsche 911 GT versenyautókkal azonos színben és teljesen új modellek voltak, mint a többi korosztályban is. A középső korosztály 5 versenyzője zöld Ferrari 458 Italia-t kapott, amikkel már gyorsabb szinten kellett teljesíteniük a köröket a versenyzőknek és a felnőtt kategória 4 versenyzője Aston Martin versenyautót kapott, ami az egyik profi játékos szerint a legjobb volt a versenyautókból, amit a döntőre kaptak a versenyzők.
Az esemény élmény dús volt, de kár hogy a sajtó versenyben csak nyolc újságíró vehetett részt. A felnőtt kategória győztese idén is a tavalyi győztes Tóth Antal lett, aki 2015-ben Magyarországot képviseli majd a slot car nemzetközi bajnokságon Németországban. Az 1. korcsoport győztes, pedig Tóth Antal fia Tóth Benjamin volt. A verseny nevezettjei közel 500-an voltak akik közül a néhányan jutottak tovább a döntőbe legyőzve a riválisokat. A végeredmény bizonyítja, hogy az 1960-as években alapított világhírű márka „Autósport otthon” játéka könnyen a szenvedélyünké válhat.
2014. 12. 23., 19:29:24