MENÜ

 

Új Mazda 3

A teljesen új Mazda 3-at bemutatják, ami megkapja a Mazda 6 ihlette design-t. Az új modellről néhány kép kiszivárgott, a  megjelenése előtt. A kocsi hátranyúló fényszórókat, nagy pajzs hűtőrácsot kap, amit a Mazda új Kodo design nyelve ihletett meg. A kocsi ezzel a formával elegáns és egyben sportos, mint a Mazda6 amivel könnyen össze lehet majd keverni.

Az utastér anyagminősége és design-ja javult sokat és az új technikai újdonságokat (pl. heads-up kijelző - ami a szélvédőre vetíti ki a fontosabb adatokat, mint a sebesség, stb.) is meg kapja. Az új 3-as hosszabb tengelytávjának köszönhetően nagyobb helyet fog kínálni az utasoknak, és most 350 literes (1 250 literig bővíthető)  csomagtérbe rakodhatunk alaphelyzetben - ami 10 literrel nagyobb, mint a jelenlegi 3-as csomagtere. A vevők szintén megkapják a frissített szórakoztató rendszert, ami most először internet csatlakozást is tartalmaz. Ez lehetővé teszi, a Facebook, Twitter hozzáférést, stb. és újra tervezett forgógombot kap az új modell, ami a középkonzolon kapott helyet, és 7"-es színes érintő képernyő is tartozik hozzá.

Az új modellel egy új erőforrás is bemutatkozik, amit először az új 3-as fog megkapni. Az új motor egy 1.5 literes Skyactiv-G benzinmotor, ami 100 lóerő teljesítménnyel rendelkezik, és ezzel a motorral az 3-as gyorsulása 100 km/órára 10.8 másodperc. A többi választható motor már a 6-os és CX-5-ös modellekből ismerős lehet. A benzinmotor választékot még kiegészítik a már ismerős 2.0 literes benzines erőforrással - 120 vagy 165 lóerővel. A dízelmotor választék egy 2.2 literes Skyactive-D dízelmotorból áll, amivel a gyorsulása 100 km/órára 8.1 másodperc kézi váltóval, de 6 fokozatú automata váltóval kicsit lassabb 9.7 másodperc.

A kocsi fogyasztási és CO2-kibocsátási adatai nem ismertek. A Mazda 6-ot figyelembe véve az átlagfogyasztása 4,2 liter/100 km és a CO2-kibocsátása 108 g/km. A 3-as Mazda-ban várhatóan 100 g/km alatt lesz a CO2-kibocsátás és az átlag fogyasztás 4,0 liter/100 km alatt marad. Az új 1.5 literes motorral pedig várhatóan a CO2-kibocsátása kb. 115 g/km, és az átlagfogyasztása 4,7 liter/100 km lesz. A Mazda most kifinomult multi-link hátsó felfüggesztéssel, és mindegyik modell tárcsafékekkel lesz felszerelve. A Mazda 3 legközelebbi vetélytársai a VW Golf és Seat Ibiza modellek lesznek. Az új modell várhatóan ősszel érkezik meg a márkakereskedésekbe, és az ára kb. 4,5 mil. Ft / 15 500 € lesz.

2013. 06. 27.,  22:55:21

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter

Asztali nézet