MENÜ
   
 

2013 Toyota Auris HSD teszt

A kategóriája első hybrid-je

A menetteljesítményei nagyon tetszettek, ami ehhez a teljesítményhez nagyon jó. A kategóriájában az első hybrid meghajtású kocsi, ami az előző generációval kezdődött, és az előzőnél egy kicsit takarékosabb is lett. Az új hybrid-vel már szinte felesleges dízeleket választani, már ez versenyképes a dízelek árával, és a fogyasztásban is utoléri a dízeleket.

 
 

 

A Hybrid erőforrás és a mérő egységek

 
  Az elődhöz képest sokat fejlődött ahogy a Yaris, és az új Prius-ok. Az új Auris is gyorsan vissza tudja tölteni az áramot, amit elhasznált. Ha lejtőn megyünk akkor többet is vissza lehet nyerni, ha a  B - állást választjuk ki az automata váltón. A B-fokozat egyfajta motorféket is használ, amivel sokkal több energiát tud visszatölteni. A menetteljesítményei, mint az éles kanyarvételkor is az ülésekben maradunk a jó oldaltartás végett. A futóműve megfelelő beállításokat kapott, ami a hétköznapi használatra nagyon is megfelelő. A gyorsulási eredményei, előzésnél és a százas sprintje is fel veszi a versenyt, a benzin és dízel kategória társaival. A kocsi erejét érezni, ami összesen 124 lóerő (1.8 benzinmotor 99 lóerő, és elektromos motor  25 lóerő). A kocsi százas sprintje így 10.9 másodperc, a csúcssebessége pedig  180 km/óra. Az átlagfogyasztása 3.7 liter/100 km, és a gyorsulása mellett a fékútja is kiemelkedően rövid, még maximális terhelésnél is biztos megállást ad a kocsinak.  
 

A Toyota Hybrid stílusos megjelenéssel

 
 

A felszerelését és árát illetően nem a legolcsóbb autó, a 6.6 mil. Ft-os kezdőárával, de a bőséges alap felszerelésnek, és a hybrid technológiának még a mai nap is meg van az ára. Akinek ez az 5 ajtós Auris nem lenne elég. Azoknak hamarosan megérkezik a Sport Tourer, amivel biztos elégedettek lesznek méretben is. A kombi verzió is kapható lesz a jól bevált hybrid rendszerrel.

- Kartos Patrik -

2013

 
   

 

Modell történet: A Toyota Auris (Blade - Japánban, Corolla - Ausztráliában és Új Zélandon), 1. generációjának pályafutása 2006-ban kezdődött, amikor a 9. generációs Corolla-t leváltották, de még a sedan-nál meghagyták a Corolla nevet. A 9. generáció Corolla Combi után viszont csak Japánba forgalmaztak combi verziót, és azóta Corolla Fielder néven értékesítik. A kombi verzió most sem lesz azonos az Auris-val, ez már két különböző modell azonos kategóriában. A kocsit az E150-es platformra építették a Corolla-val (sedan) együtt. A kocsi 3- és 5 ajtós karosszériával volt elérhető, és sedan Corolla névvel. A neve a latin Aurum "arany" szóból ered. A kocsi 2009-ben érkezett el a modell frissítéshez, és ezáltal stílusosabb formákkal dobták fel, a vevők megnyeréséért. A frissítés után bevezették a Prius mellett, második Hybrid meghajtású modellként. A 3.8 literes átlagfogyasztásával már a dízel verziók fogyasztását produkálta. Az Auris gyártását 2012-ben fejezték be. Elérhető benzinmotorok: 1.33 Dual VVT-i (101 LE), 1.4 VVT-i (97LE), 1.6 Dual VVT-i (124LE), 1.6 Valvematic  (132LE), 1.8 Dual VVT-i (136LE), 1.8 Valvematic (147LE), és a dízelmotorok: 1.4 D-4D (90LE), 2.0 D-4D (126LE), és a 2.2D-CAT 177PS.                                                                                                                                                        

A gyártási helyek: TMUK - Derbyshire -  Anglia , TMMT -  Sakarya - Törökország, és Kanegasaki - Isawa - Iwate – Japán

   

A kocsi 2. generációját most 2013 elején kezdték meg Európában értékesíteni. Az Auris teljesen új formában érkezik a márkakereskedésekbe, de ebből már hamarosan a kombi verzió is megérkezik. A meghajtás az 5 ajtós, és a kombi kivitelben azonosak lesznek.                                                                                                                                                                                               

Motor választék, benzinmotorok: 1.33 Dual vvt-i 99LE, 1.6 Valvematic 132 LE, 1.5 vvt-i, 1.8 vvt-i                                                  dízelmotorok: 1.4 D-4D 90 LE, 2.0 D-4D 126 LE, Hybris/HSD: 1.8 vvt-i + elektromos motor                                                    Gyártási helyek: Toyota City, Nagoya, Japán - Burnaston, Derbyshire, Anglia

   
Technikai adatok 2013 Toyota Auris HSD
Motor 1.8 VVT-i, sor motor, DOHC szelepvezérléssel
Hengerűrtartalom 1 798 cm3
Fura x löket 80,5 x 88,3 mm
Hengerek, szelepek száma 4 , 16
Max. teljesítmény kW (LE)/percenkénti f.sz. 73 kW (99) / 5 200
Elektromos motor max. teljesítménye 18 kW (25 LE)
Összteljesítmény 100kW (136 LE)
Max, nyomaték Nm/perc.ford.sz. 142 / 4 000 - 4 000
Sebességváltó elektronikus vezérlésű fokozatmentes váltómű
Kormányzás Fogasléces kormánymű, elektronikus rásegítővel
Fékek elöl/hátul Tárcsa/Tárcsa
Felfüggesztés: elöl MacPherson típusú rugóstag
                            hátul Kettős keresztlengőkar
Fordulókör sugara, gumik 5,2 m
Gyorsulás 0-100 km/h 10,9 s
Csúcssebesség 180 km/h
Fogyasztás (város/országút/átlag)/100 km 3,7 / 3,7/ 3,8 l
CO2-kibocsátás (átlag) 87 g/km
Üzemanyag oktánszáma 95
Üzemanyagtartály térfogata 45 l
Hossz. x szél. x mag. 4 275 x 1 760 x 1 460 mm
Tengelytáv 2 600 mm
Csomagtér térfogata 360 - 1 200 l
Saját tömeg 1 310 - 1 430 kg
Össztömeg 1 840 kg
Megengedett, max. fékezett/fékezetlen vontatható tömeg  X / X

A Toyota Auris árai: 1.33 Dual VVT-i 99 LE M/T6: Start - 3 990 000 Ft, Live - 4 440 000 Ft/, Live ECO - 4 515 000 Ft, Active - 4 840 000 Ft/, Active ECO - 4 915 000 Ft, Szlovákiai árak: Trend - 14 990 €, Active - 15 790 €                                                                                               1.6 Valvematic 132 LE M/T6, CVT: Live - 4 690 000 Ft, Active 5 090 000 Ft, 5 540 000 Ft , Style - 5 440 000 Ft, 5 890 000 Ft , Lounge - 5 790 000 Ft, 6 240 000 Ft   Szlovákiai árak: Power - 15 690 € , Acitve - 16 490€/17 740 €, Style 19 290€/20 540 €                                             1.4 D-4D 90 LE M/T 6, M/M 6: Live - 4 895 000 Ft , Live ECO - 4 995 000 Ft , Active - 5 295 000 Ft, 5 515 000 Ft , Active ECO - 5 315 000 Ft , Style - 5 565 000 Ft, Lounge - 5 925 000 Ft, 6 145 000 Ft  Szlovákiai árak: Power 17 290 €, Active - 18 090 € / 19 090 €, Style - 20 890  €/ 21 890 €                                                                                                                                                                                                                 2.0 D-4D 126 LE M/T6: Active - 5 825 000 Ft , Style - 6 175 000 Ft , Lounge  - 6 525 000 Ft   Szlovákiai árak: Active - 18 190 €, Style - 22 490 €                                                                                                                                                                                                                                  HSD 136 LE e-CVT: Active - 6 590 000 Ft/ 21 990 € , Lounge - 7 340 000 Ft/Style - 24 790€

M/T - manuális váltómű, M/M - MultiMode, többfunkciós váltó, M/D S - Multidrive S, CVT - fokozatmentes váltómű

<< előző oldal

 

HTML Hit Counter
HTML Hit Counter

Free Counter
Free Counter 

 

 

 

 

 

Free Web Counter
Free Web Counter

Asztali nézet